Tai Chi stílusunk
Tai Chi Chuan – „Yi” Tai Chi
A Tai Chi Chuan egy ősi kínai mozgás- és harci művészet, melynek több ága is létezik (lásd Történelem menüpont alatt), melyek gyakorlási módszerei – a kialakult hagyományoktól függően – egymástól eltérőek lehetnek.
Kínában élő mesterünk, Zou Jie mester egyaránt tanult Wu- és Yang stílusú Tai Chi Chuan-t.
Tanítási módszerében elsősorban a figyelemhasználat („Yi”), azaz a tudatos jelenlét hangsúlyozását tartja szem előtt. Ennek lényege, hogy a gyakorlás során a mozdulatainkat folyamatosan támogatnunk kell testünk érzeteivel- és a figyelmünk használatával egyaránt.
Bármilyen mozdulatot is végzünk, az elménknek és figyelmünknek végig követnie kell az adott mozgást.
A kínai klasszikusok úgy tartják, hogy ahol ott van a „Yi” (figyelem), ott megjelenik a „Chi” (energia) is és, ahol az energia jelen van, ott létrejön a „Jing” (erő). Ez azonban azt is jelenti, hogy a Tai Chi Chuan gyakorlása során a „Yi”, azaz a tudatos jelenlét gyakorlása elengedhetetlen fontosságú, ahhoz, hogy mozdulataink hatására külsőleg is megjelenjen a „Chi”.
Valamilyen szinten minden hiteles harcművészeti rendszer használja az Elme („Yi”) erejét, azaz a figyelemhasználatot.
Az ún. külső stílusok keményebb- vagy fizikaibb jellegű erőkifejtést használnak. Ezek a stílsok a figyelmet és az elmét („Yi”-t) arra használják fel, hogy harcművészeti technikáikat gyorsabbá-, erősebbé- és pontosabbá, azaz fókuszáltabbá tegyék.
A lágy típusú Tai Chi nem a fizikai erő összpontosítására törekszik, hanem a figyelemhasználat („Yi”) révén egy önálló, biomechanikai jellegű és minden irányba terjedő erőtípus jön létre, amely erő a testben („Szívben”) születik és ezt az erőt az egyén „Szelleme”- és „Elméje” mozgatja.
Kezdő szinten a Tai Chi Chuan gyakorlásának elsődleges célja a testi érzetek kigyakorlása a formagyakorlat által, valamint a belső-erő megtapasztalása a páros gyakorlatok segítségével.
Haladó szinten a formagyakorlatban kigyakorolt testi érzetek által történik a (belső) erő reprodukálása és a célunk az, hogy ezt a fajta erőt folyamatosan – készség szinten – képesek legyünk fenntartani. Az általunk képviselt stílusban ezt a fajta erőt érjük „Belső Erő” kigyakorlása- és alkalmazása alatt.
.Mivel oktatási módszerünkben nagy hangsúlyt fektetünk a fentebb említett elv használatára, így stílusunk a „Yi Tai Chi” nevet kapta.
A nálunk gyakorlók a Tai Chi mozgásanyaga mellett az intenzív figyelemhasználat, azaz a „tudatos jelenlét” megtanulására is lehetőséget kapnak. Ezért a nálunk tanulható Tai Chi Chuan egy mozgásforma és egy meditációs gyakorlatsor is egyben.
A gyakorlások alkalmával egy teljes értékű, 37 mozdulatsorból álló Wu stílusú Tai Chi formagyakorlat kerül elsajátításra.
Formagyakorlatunk
Az általunk oktatott formagyakorlatot WANG PEISHENG (1919–2004), az Északi Wu stílusú Tai Chi egyik nagymestere alkotta meg azzal a céllal, hogy egy egyszerűbben elsajátítható és időben gyorsabban elvégezhető-, rövidebb gyakorlatsort hozzon létre, mivel az eredeti 81 mozdulatsorból álló teljes forma – a korabeli gyakorlóknak – időhiány miatt túlságosan hosszadalmasnak bizonyult a mindennapi gyakorlás elvégzése során.
Ezért a nagymester a hosszú – összesen 81 mozdulatsorból álló – formagyakorlatnak az ismétlődő mozdulatait kivette a gyakorlatsorból, de a többi tradicionális formarészt megtartotta. Az így létrehozott, új formagyakorlat 81-ről mindösszesen 37 mozdulatsorra csökkent. Alapvetően elmondható, hogy az így létrehozott formagyakorlatnak a mozgásanyaga nem túlságosan bonyolult, egyedül a formagyakorlat közepe felé vannak összetettebb-, illetve bonyolultabb mozdulatok. A teljes formagyakorlatra igaz, hogy egy rendkívül lazító jellegű gyakorlatsorról van szó.
WANG PEISHENG nagymester nem csupán lerövidítette, de át is rendezte a mozdulatok sorrendiségét. A nagymester célja az volt, hogy ezzel az új formagyakorlattal a tanulásra- és a napi gyakorlásra fordított időt csökkentse viszont ezt úgy tegye, hogy az ne járjon a
Tai Chi Chuan tradícióinak a feláldozásával. Így az általunk oktatott 37 mozdulatsorból álló formagyakorlat tartalmazza a Wu stílusú Tai Chi Chuan teljes esszenciáját és mindemellett – időhatékonyan – válhat napi mozgásrutinunk részévé.
Ez a formagyakorlat egyfajta mozgó meditációnak tekinthető, melynek lényege, hogy ebben az összetett gyakorlatsorban – a céljainktól függően – nagyon sok készség fejleszthető, illetve kigyakorolható. Átlagos sebességgel lemozogva a teljes forma eljárása körülbelül 15-20 percet vesz igénybe annak, aki már ismeri a teljes gyakorlatsort.
Forrás /The source:
- Wang Peisheng & Zeng Weiqi: WU STYLE TAIJIQUAN. Hai Feng Publishing Co., 1983. ISBN: 962-238-015-8
A Wu stílusú 37-es forma jótékony hatásai
Az iskolánkban elsajátítható Tai Chi formagyakorlat nem csupán átmozgatja a teljes testet, de a benne lévő nyújtó- és csavarodó mozdulatok jótékony hatással bírhatnak belső szerveinkre és gyógyító hatással lehetnek bizonyos betegségekkel szemben.
WANG PEISHENG nagymester könyve szerint a 37-es formagyakorlat „Elkapni a Madár Farkát” nevű mozdulatsora egy kiváló gyakorlat a hasnyálmirigy számára és gyógyír lehet az emésztési rendellenességekre, valamint a cukorbetegségre is.
Másik gyógyhatású mozdulat például a „Felhőként Hullámzó Kezek” mozdulatsor, amely a légúti- és keringési betegségekben, valamint a neuraszténiában szenvedők számára lehet hatásos.
Más mozdulatok, mint például a „Térdsöprés és Csavarodó Lépés” nevű mozdulatsor a veséket és ezáltal a – 2 vese között található – Mingmen akupunktúrás pontot – stimulálja, melyet a kínaiak az „Életerő Forrásának” is tartanak.
A legfontosabb alapelvek betartása és a helyes mozgásformák elsajátítása hozzájárulnak testünk- és szervezetünk egészséges működéséhez. Az általunk oktatott lágy típusú Tai Chi Chuan-ban a teljes test felfüggesztett és laza, így mind az alsó, mind pedig a felső gerincszakaszt egyenesen- és enyhén nyújtott állapotban kell tartani.
Miközben a gerincet felfüggesztett állapotban tartjuk, közben a mellkast- és a hátizmokat is lazítani kell. Lényeges, hogy nem csupán a felsőtest felfüggesztésére- és lazítására törekszünk, hanem a teljes test valamennyi izmát- és ízületeit lazítjuk.
Tai Chi stílusunkban az egyik leglényegesebb elem a lazítás folyamatos mélyítése a formagyakorlat eljárása során, valamint a természetesség elve, ugyanis a teljes testünk ízületei csak laza állapotban képesek természetesen – saját funkciójuknak megfelelően – működni.
A célunk az, hogy ne csupán a formagyakorlat során tartsuk be ezen alapelveket és tartásokat, hanem igyekezzünk azokat testünk állandó szokásrendszerévé tenni, így bármerre is járjunk, testünk mindig optimálisan és energiával telve tudjon működni.
A kínaiak úgy tartják, hogy a testben alapvetően három Dantien, azaz Energiaközpont található, amelyek a következők:
- Felső Dantien (Xuanguan) – a 2 szemöldök közötti pont
- Középső Dantien (Shanzong) – a 2 mell közötti pont
- Alsó Dantien (Dantian-pont) – a köldök alatti pont
A Wu stílusú 37-es formagyakorlattal számos – jótékony hatással bíró – akupunktúrás pontot is stimulálni lehet. Ilyen pont például a már említett Mingmen (2 vese között), de többek között ilyen akupunktúrás pont még a Jiaji (2 lapokca között), a Baihui (a fejtetőn), a Laogong (a tenyéren), a Jianjing (a vállak közepén), a Huiyin (a nemiszervek és a végbélnyílás között), a Yuzhen (a koponya hátsó és alsó részén), a Yongquan (közvetlenül a talppárnák mögött).
Érdekesség, hogy az ember általában ez utóbbi, azaz a Yongquan-ponton keresztül fázik fel, így ezt a pontot érdemes mindig melegen tartani. Másik fontos dolog, hogy bizonyos pontok stimulálását kerülni kell, ha például valaki magas vérnyomásban szenved.
Mindegyik pont egy vagy több szervre- és/vagy élettani funkcióra képes pozitívan hatni, azonban a pontoknak harcművészeti jelentősége is van, ugyanis az energia – és így a Tai Chi-ra jellemző belső erő – kibocsátása is bizonyos akupunktúrás pontok használatán keresztül történik.
Forrás / The source:
- Li Hesheng: SECRETS OF INTERNAL POWER REVEALED – YANG STYLE TAIJIQUAN – OLD SIX SETS. Singapore Association For Continuing Education, 2009. ISBN: 978-981082303-0
Forrás / The source:
- Wang Peisheng & Zeng Weiqi: WU STYLE TAIJIQUAN. Hai Feng Publishing Co., 1983. ISBN: 962-238-015-8
A formagyakorlat testtartásai:
1.) A Forma Kezdete
2.) Elkapni a Madár Farkát
3.) Térdsöprés és Csavarodó Lépés
4.) Játék a Lanton
5.) Válaszd Szét a Vadló Sörényét
6.) Szép Hölgy Szövőszéken Dolgozik
7.) Ököl a Könyék alatt
8.) Az Arany Kakas Egy lábon áll
9.) Lépj Hátra és Verd vissza a Majmot
10.) Átlósan Repülés
11.) Emeld Fel a Kezet
12.) A Gólya Kiterjeszti Szárnyait
13.) Szúrd a Tűt a Tenger Fenekébe
14.) Tárd Szét a Karokat
15.) Szétválasztott, Lábfejjel végzett Rúgás
16.) Fordulj és Rúgj Sarokkal
17.) Lépj Előre és Üss Lefele
18.) Fordulás és Dobás Lefele Ököllel és Tenyérrel
19.) Dupla Rúgás
20.) A Tigris Megütése Balról és Jobbról
21.) Fülekre mért Csapás Két Ököllel
22.) Kitérés és Rúgás
23.) Fordulj meg és Rúgj
24.) Nyomás Arcra Tenyérrel
25.) Kereszt formájú Rúgás/Söpörd le a Lótuszt egy kézzel
26.) Térdsöprés és Ütés Alhasra
27.) Elülső Ostor
28.) Felhőként Hullámzó Kezek
29.) Lefele toló Állás
30.) Lépj Előre a 7 Csillag Tartásba
31.) Lépj Hátra és Lovagold meg a Tigrist
32.) Fordulj meg és Nyomj Arcra Tenyérrel
33.) Fordulj és Rúgj vízszintesen/Söpörd le a Lótuszt két kézzel
34.) Húzd Fel az Íjat, hogy Lelődd a Tigrist
35.) Lépj Hátra, Tereld el, Háríts és Üss
36.) Látszólagos Bezárás
37.) Öleld meg a Tigrist és Térj vissza a Hegyekbe
Forrás / The source:
- Wang Peisheng & Zeng Weiqi: WU STYLE TAIJIQUAN. Hai Feng Publishing Co., 1983. ISBN: 962-238-015-8